Kallósd története

A település első említése 1217-ből származik mint Zalavár birtoka.Ezután nem sokkal hűbéri birtokká vált, plébánia templomát már 1260 körül Karacs fia Miklós építette eredetileg Szent Miklósnak szentelve. Kallósd a 14. századtól a kapornaki apátság birtokának részévé válik. A falu eredetileg azon a domboldalon feküdt, ahol a temető és a rotunda jelenleg is megtalálható. A 17. században a Kanizsa elveszte utáni rendszeres török dúlások során elhagyatottá válik. A visszatelepülés 1711-ben kezdődik, a kapornoki apát alacsony adókat igérő ajánlatára főleg magyar és horvát nyelvű telepesek érkeznek, akik új helyen, már a völgy északi oldalára építkeznek. A népesség gyarapodásnak indult, a templomot 1740-ben építik újjá, miután véletlenül találják meg a régi falut teljesen elnyelő bozótosban. A 19. század első felében folytatódik a növekedés, 1814-re felépül az iskola, a kapornoki apátságtól pedig hosszú évszázadok után 1863-ban függetlenedik egy önrendelkezési jogot biztosító szerződéssel.
Ahogy a korábbi századokban, úgy az 1900-as években is a mező és erdő gazdaságból éltek a település lakói. A falu földterületének többsége a század első felében 3-4 család birtokában volt. 1959-ben alakult meg a Termelői Szövetkezet, ami rövid időn belül a Kustányi TSZ -hez csatlakozott több környékbeli településsel együtt (Kustány, Barátsziget, Zalacsány, Tilaj). Ez végül 2000-ben szűnt meg. A TSZ -en kívül egyéb gazdasági tevékenységet végző vállalkozás nem működött, és ma sem működik. A településen elsősorban a szántóföldi művelés jellemző, az állattartás minimális, mezőgazdasági termékek feldolgozása nincs. Ma három család műveli a földeket, ebből egy helyi. A gazdálkodók rendelkeznek saját tulajdonnal és bérlik a kallósdiak földjeit. A 19. század második felében a lakosok száma 280 fő körül volt (1870-ben 278 fő), ami a századfordulóra 447 főre gyarapodott.
A 20.század első felében 450 fő körül mozgott, mely 1920-ban 474 lakossal tetőzött.Ezt követően lassú fogyás tapasztalható. A második világháború után az 1949-es népszámláláskor 432-en éltek itt. A ötvenes évektől rohamosan csökkenni kezdett a népesség, óriási volt az elvándorlás, 1990-re már csak 171 lakosa volt a településnek. Ez a folyamat a rendszerváltozással sem mérséklődött, 2010-re 83-ra csökkent. Más településekről történő beköltözés nem jellemző.
A 1990-ig működő Községi Közös Tanácshoz Kehidakustány és Kallósd tartozott. A rendszerváltást követően a falu ismét önálló önkormányzatként működik. Az 1991-ben megalakuló Körjegyzőséget szintén e két település alapította Kehidakustány-Kallósd Községek Körjegyzősége elnevezéssel. 2013-tól Kallósd, Kehidakustány, Dötk és Pakod községek Önkormányzatai alakították meg a Kehidakustányi Közös Önkormányzati Hivatalt.
Az egykori egyházi majd később állami elemi iskola a 20. század közepétől általános iskolai alsó tagozatként működik, melyet 1973-ban bezárnak. Azóta a kehidakustányi iskolai körzethez tartozik a település. Az óvodás gyermekek a Kehidakustány Község Önkormányzata által fenntartott Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvodába, az általános iskolások a szintén kehidakustányi Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolájába járnak, amelynek fenntartója a Kaposvári Református Egyházkerület. A falu közepén álló egykori iskola mellett a 20.században emeltek harangtornyot (az 1941-es katonai felmérés már kereszttel jelöli a helyszínt), 1993-ban pedig az egykori iskola és a harangláb egyesítésével kialakult, a falu területén kívül eső román kori körtemplom mellet az a templom amit a helyiek jelenleg is rendszeresen használnak.
A község történelméhez tartoznak területének földrajzi nevei melyek napjainkra feledésbe merülnek. Az egykor sokak átal lakott község mezőgazdaságból élt, így minden egyes szegletének tulajdonosa, története és neve volt. Zala megye fölrajzi neveit Végh József és Ördögh Ferenc irányításával gyűjtötték össze a 60-as évek elején, mely gyűjtés eredménye 1964-ben jelent meg könyv formában.